udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
68
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-68
Névmutató:
Szekeres Attila István
2007. augusztus 20.
Sepsiszentgyörgyön, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján megnyílt Szekeres Attila István címerkiállítása. Az alkotó az elmúlt négy évben közel ötven heraldikai jelet tervezett Háromszék, Maros valamint Brassó megyei települések részére, s mint Cserey Zoltán muzeológus, a Kovászna megyei heraldikai bizottság elnökének köszöntőjéből kiderült, egyike – egyedüli magyarként – a hat hitelesített romániai címerkészítőnek. A 42 éves – újságíróként is tevékenykedő – címerkészítő szerint: „a címer nem történelemkönyv, sem pedig nemzetiségi statisztika“. Albert Álmos polgármester kiemelte, hogy a rendszerváltás után egyre több önkormányzat kezdte elővenni településének régi címereit, azonban ez nem mindenhol aratott osztatlan sikert. /Domokos Péter: Világtalálkozós címerviták. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./2007. december 15.
Fotókiállítás nyílt Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság dísztermében. Az estet a rendezvény házigazdája, Pozsony Ferenc nyitotta meg. A fényképkiállítás címe: Háromszéki életképek, a fotókat a Kép-Vidék alkotócsoport munkái közül válogatták ki, a megnyitón jelen volt az alkotócsoport vezetője, Toró Attila is, aki pár szóban ismertette a társaság munkáját. A Kép-Vidék alkotócsoport 2001 óta tevékenykedik, céljuk, hogy képeik segítségével a lehető legtöbb háromszéki települést bemutassák. A fotókiállítás mellett címer kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők, háromszéki települések címereivel. Alkotójuk, Szekeres Attila István is jelen volt az ünnepélyes megnyitón, aki elmondta: az itt látható címergrafikák mind Kovászna megyei közigazgatási címerek. /Osváth Diána: Eseménydús Háromszék Est. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ A Kép-VIDÉK alkotócsoport Háromszéki életképek című fotókiállítását és a munkákból összeállított albumot szerkesztője, Toró Attila mutatta be. Demeter László a Kisgyörgy Zoltánnal és Demeter Lajossal együtt írt Barangolás Háromszéken című, a Kovászna Megyei Kulturális Központ (KMKK) kiadásában megjelent könyvet ajánlotta, illetve bemutatta az általa vezetett baróti Erdővidék Múzeumot, a baróti Erdővidéki Lapok negyedévente megjelenő folyóiratot és a szintén baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kiadványait. Papp Zsuzsa, a KMKK munkatársa az intézményt és kiadványait ismertette. /Madarasi István: Egy szelet Háromszék Kolozsváron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 15./2008. január 23.
A magyar kultúra napjára időzítette a Könczei László Egyesület Sepsiszentgyörgy 2008-as kalendáriumának bemutatását, a tavalyi után a második ilyen jellegű kiadványt. A múló idő lenyomata, egy város egy esztendőnyi történésének megörökítése a kötet, jelezte Tóth Birtalan Csaba, az egyesület elnöke. Szekeres Attila István címergrafikus a háromszéki címerek évének nevezte 2007-et anekdotákkal fűszerezett címertörténeti előadásában. /(vop): Az idő lenyomata nyomában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./2009. április 29.
Elfogadták Kézdivásárhely felterjesztett címertervét. A címer elfogadási procedúráját Rácz Károly polgármester indította be. A végső változatot Szekeres Attila István heraldikus, a lap munkatársa készítette el. /Iochom István: Hamarosan hivatalos címere lesz Kézdivásárhelynek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 29./2009. október 30.
A legutóbbi tanácsülésen a városatyák egyhangú szavazattal jóváhagyták a Kézdivásárhely új zászlójáról szóló határozattervezetet. Ezt megelőzően a lakosságot is megkérdezték: a Vetró András szobrász, tanácstag által tervezett négy változat közül melyik legyen a céhes város új zászlója, melynek végleges formáját Szekeres Attila István címergrafikus készítette el. /Iochom István: Elfogadták Kézdivásárhely zászlóját. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./2009. december 18.
Községek, egyházközségek, kiváltságos települések, székek és vármegyék pecsétjeit gyűjti össze a nemrég alakult Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. A gyűjteményt jövő év márciusában állítják ki Csíkszeredában. Eddig több száz olyan lefényképezett pecsétlenyomatunk van, amelyeket 1870 előtt használtak – mondta el Pál Antal Sándor történész. A munkacsoport másik két tagja – Mihály János történész és Szekeres Attila István heraldikus – szerint minél teljesebb adattárat szeretnének létrehozni. A polgármesteri hivatalok pozitívan reagáltak Csíkszék Székely Nemzeti Tanácsának felhívására, amelyben arra kérték a településvezetőket, hogy tűzzék ki a polgármesteri hivatalok homlokzatára a már megyezászlóként is elfogadott székely lobogót. Tusnádfürdő esetében okafogyott a felkérés, ugyanis Albert Tibor polgármester már egy éve kitűzte a székely zászlót. Kászonaltíz helyi tanácsa megszavazta, hogy a magyar lobogó mellé a székelyt is feltűzik. /Kozán István: Gyűlnek a pecsétek, címerek, zászlók. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./2010. április 9.
Címer és pecsét a Székelyföldön – „Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne”
Sepsiszentgyörgyre érkezett a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás, amelyet csütörtökön este nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban.
A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit. A kiállításon megtekinthetőek a székely székek, városok és falvak helyhatósági címeres pecsétjei, kiegészítve felekezetenként az egyházi pecsétekkel, ugyanakkor Keöpeczi Sebestyén József vármegyékről készült színes címerrajzai is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke megnyitó beszédében a székelységet megjelenítő legrégibb címerábrázolásokról beszélt, ismertetve, hogyan változtak a címerek és hogyan változott az ezzel kapcsolatos kutatás szerepe a történelem során. „A századok során sok minden változott. A szerencsétlen huszadik század pedig fátylat borított a székely szimbólumokra, hangfogót tett azok kutatóira. Hogy ne is beszéljünk jelképeink használatának tiltásáról. Hogy nem veszett ki a köztudatból, a közérdeklődésből, sok minden kellett. Kellettek a lelkes kutatók, kellettek a tárgyi emlékek, olyanok is, amiket megsemmisítettek, és kalapáccsal levertek. Olyanok is, amelyek helyükön maradtak” – hangsúlyozta Tamás Sándor, kiemelve, hogy Háromszék vármegye régi megyeházán, a jelenleg megyei könyvtárnak otthont adó épületen most is megtalálható a Tres Sedes Siculorum felirat.
„Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül, legendái, hagyományai nélkül már biztosan nem az. Viszont sem száz, sem ezer év alatt biztosan nem veszhet el történelmünk és hitünk. Minket nem lehet sem megsemmisíteni, sem kilökni kisebb tájhazánkból, mert minket ide köt család, nemzeti hagyomány, hit, barátság, becsület és hűség” – fogalmazott Tamás Sándor, utalva beszédében a román politikusok kijelentéseire, mely szerint Székelyföld nem létezik. „Székelyföld azoké legyen, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni. Azoké legyen, akik akkor is maradnak, amikor nem könnyű maradni. Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne” – zárta beszédét Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A tárlatmegnyitó házigazdája Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a megyei tanács munkatársa volt, aki méltatta a székely szimbólumok kutatásának jelentőségét, kiemelve ezek identitáserősítő értékét. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi nyugalmazott főlevéltáros, Erdély legismertebb pecsétkutatója ismertette a kiállítás háttérmunkáját, kiemelve annak jelentőségét, hogy évtizedes kutatómunka áll a tárlat anyaga mögött. Szekeres Attila István heraldikus elmondta, a kiállított anyag egy válogatás, ennél jóval nagyobb anyag gyűlt össze a kutatás során. Ugyanakkor megjelent a Székely Szimbólumok nyomában címmel tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön megszervezett konferencia anyaga, kötetbe szerkesztve, amely összegzi a Székely Címer-, Pecsét és Zászlótörténeti munkacsoport eddigi tevékenységét.
A Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás két hétig tekinthető meg a Székely Nemzeti Múzeumban.
(rmdsz hírszerk.)
Nyugati Jelen (Arad)2010. május 17.
Megjelent a Székelyföld kifejezés a Hivatalos Közlönyben
Nincs ebben semmi különös, a városok, községek címerét sorra hagyja jóvá a kormány (a közlöny e számában többek között a Kovásznáét is, melyet Gazda István tervezett), miután előzőleg bizonyos szakmai szűrőkön átjutottak.
Ami viszont figyelemre méltó, az a címerelemek leírása, illetve azok jelentésének magyarázata: az illyefalvi esetében a címerpajzsban található határkő azt jelenti, „a helység Székelyföld és Barcaság határán található", a nap és a hold pedig, hogy „a község a határ székely felén helyezkedik el". A Székelyföld kifejezés pedig a Hivatalos Közlönyben ez ideig egyszer sem fordult elő.
Április 12-i ülésén fogadta el a kormány Illyefalva címerét — Szekeres Attila István heraldikus alkotását —, az erre vonatkozó határozat a Hivatalos Közlöny május 11-i, 306. számában jelent meg.
Váry O. Péter, Háromszék
Erdély.ma2010. július 3.
Székelyföld neve ellen tiltakoznak – llyefalva címere
A napokban értesültem arról, hogy szülőfalum, Illyefalva címerét jóváhagyták. A rendelet a Hivatalos Közlönyben május 11-én jelent meg. A címer magyarázatában ez olvasható: „az ezüsthatárkő Székelyföld (románul: Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi". A rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke örömmel állapította meg, hogy a „kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését, amelyet a román sajtó következetesen »úgynevezett Székelyföldként« emleget." Azonban nem mindenki örvendett ennek.
A székelyföldi román civil szervezetek nem értettek egyet e véleménnyel, mert e rendeletben szereplő Székelyföld megnevezést alkotmányellenesnek tartják. E közel nyolcszáz éves megnevezés jogtalanságát abban látják, hogy a három megyét „40 százaléknyi román nemzetiségű" lakja. A „határ" szó használatát pedig azért tartják sértőnek, mert az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó" vonalat jelent. A Székelyföldön működő román civil szervezetek vezetői tehát úgy gondolják, hogy az említett kormányhatározat törvénytelen, mert sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely „kimondja, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam". (MTI nyomán. Kuruc.info, 2010. május 28.)
Mielőtt megvizsgálnánk a fenti kijelentéseket, el kell mondanunk, ahhoz, hogy egy címert elfogadjanak, a tervezetet több helyi és országos szintű szakintézmény ellenőrzi. Szekeres Attila István heraldikust idézem: „Miután az önkormányzat elfogad egy címertervet, azt el kell fogadnia a megyei, regionális, majd országos heraldikai bizottságnak. Ezt követően láttamozza a közigazgatási minisztérium, majd a kormányfőtitkárság elkészíti a kormányhatározat-tervezetét. Ezt még ellenőrzi a törvényhozói testület, s ha eddig minden rendben találtatik, a kormány határozatban fogadja el, s a jogszabály megjelenik a Hivatalos Közlönyben." E procedúra ismeretében izgalmas kérdés: hogyan sikerült több országos és magas rangú intézménynek olyan módon eljárni, hogy egy községi címer olyan törvénytelenségeket tartalmazzon, amelyek a román alkotmányt sérthetik?
A következőkben erre keresem a választ. Az elemzést Illyefalva község címerének ismertetésével kezdem. A törvénysértést előidéző címer elődje az 1870-es években készült községi címer volt, amely folytatása egy 300 évvel korábban tervezett városi jogállást tükröző jelképnek, címerpecsétnek. Ez utóbbi Illyefalva székely oppidum (mezőváros) rangját volt hivatott tükrözni. Hajdanán Illyefalva két követtel képviseltette magát az erdélyi diétán, az országgyűlésen. A város lakói mentesítve voltak a katonáskodás terhe alól, nem függtek a széki vezetéstől, széles autonómiával, önkormányzattal bírtak.
E sorok írója 1973-ban, levéltári kutató munkája során talált rá a város piros viaszpecsétjére, amelyet Orbán Balázs leírása alapján már ismert. (Székelyföld leírása, III. kötet, Pest, 1869, 31. old.). Mivel maga a pecsét formája addig ismeretlen volt, ezért az említett viaszpecsétről készült fénykép alapján Krecht Aranka lerajzolta azt. Mivel időközben hamis rézpecsét került elő, a városi pecsétről készült rajz jelentősége megnőtt. Ma az Illyefalva község központjában emelt Hősök emlékművén elhelyezett márványtáblán az eredeti, az általam fényképezett és lerajzoltatott városi „címerpecsét" kifaragott mása látható. A pecsétcímer latin körirata: „Sigillum. Oppidi. S. Ilyefalva", azaz „Sz(ent) Illyefalva mezőváros pecsétje". Azért emlegetek pecsétcímert, mert a pecsét egyúttal a címer szerepét is betöltötte. Illyefalva és Háromszék (Kovászna) megye településeinek címertervei a Történelmi Magazin folyóirat 2007. novemberi és decemberi lapszámaiban láttak nyomdafestéket. Szerzője a már említett heraldikus, Szekeres Attila István. Illyefalva község címerének ismertetése mellett került sor a városi „címerpecsét" bemutatására is. Rámutattam arra, hogy a mai községi címer átvette a korábbiakból a díszgúla, a határkő szimbólumot. Nos, a községi címer e jelkép által mintegy 420―430 éves múltra tekint vissza. Amikor elődeink megtervezték Illyefalva város pecsétcímerét, nem tudtak arról, hogy ők ezzel román alkotmányt fognak sérteni, hisz akkor Románia névre hallgató országról nem volt tudomásuk, mert az csak később, 1881-ben alakult. Úgy vélem, hogy a heraldikus Szekeres Attila István jogosan használta fel az általa készített címer szimbólumaként a korábbi címerek jelképeit. Talán nem is a határkő, a határ fogalma váltotta ki a felháborodást, hanem az, hogy egy székely ember le merte írni azt a történelmi és földrajzi valóságot, hogy a címerben látható gúla Székelyföld és Barcaság határát szimbolizálja.
Székelyföldet a székely nép nem egy-két nemzedék óta lakja
Lehet, hogy azok a civil szervezetek, amelyek tagjai szót emelnek egy egyszerű szóért és egy földrajzi tájegység hagyományos nevének használatáért, azok, illetve elődeik nemrég érkeztek e vidékre, és ezért nem ismerik az őshonos székelymagyar megnevezéseket. Épp ezért (is) nehéz ép ésszel felfogni azt az intoleranciát, ami fejükben tombol. Fájdalmat okoz nekik az, hogy az a nép, amely közé betelepedtek, kilencvenéves jogfosztás után már azt is örömként éli meg, ha egy Hivatalos Közlönyben első ízben megjelenhet a Székelyföld megnevezés. Alkotmánysértést károgni, az örömbe bekeverni az üröm keserű levét, egyáltalán nem az együttélésre való törekvést mutatja, hanem jelzi a diktatúra idején meghonosodott román hegemón gondolkodást. Márpedig e módszerekkel csak azt érik el, hogy még azok a székelyek is az autonómia követelése mellé állnak, akiket korábban nem foglalkoztatott e kérdés. Az ilyen és hasonló megnyilvánulások döbbentik rá a politikától elzárkózó székely embert arra, hogy tűrhetetlen, megalázó dolog másodrangú állampolgárként élni, úgy, mint Ceauşescu parancsuralma idején, amikor a 600–900 éves magyar településneveket csak románul lehetett leírni. Márpedig a román politikai elitnek el kell fogadnia azt a gondolatot is, hogy a székely népet a 21. században már nem csak a névhasználatban nem gátolhatják meg, de még abban sem, hogy az önrendelkezési jog alapján Székelyföld önkormányzatot nyerjen. Persze az itteni székelyek azt is tudják, hogy meddig terjed szülőföldjük határa. Itt rögtön feltevődik az a kérdés, hogy miért kell összemosni három megyét a történelmi Székelyfölddel? A válasz egyszerű, mert a történelmi Székelyföldön a hivatalos népszámlálás adatai szerint számolt 24 százalékarányú románság lélekszámát fel lehet tornászni 40 százalékra, ezzel pedig hatásosabban lehet riogatni a Székelyföld megnevezés és a székely területi autonómia ellen.
Ne feledjék el azt, hogy amikor Gyulafehérváron 1918. december elsején kimondták Erdély elszakítását Magyarországtól, az önrendelkezés jogát egy olyan területre kérték, ahol a románság számaránya mindössze 43 százalékarányú volt. Azt se feledjék el, hogy a Trianonban diktátummal jóváhagyott, ténylegesen megszerzett területeken a románság alig 53,8 százalékarányú többséget alkotott. Ezek fényében meg kell érteni azt is, hogy Székelyföld a maga közel 80 százalékarányú székely többségével jogosult az önkormányzatra, a Székelyföld név használatára is. De azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha a székely nép nem kapja meg a román államhatalomtól a területi önkormányzat, autonómia megteremtésének lehetőségét, akkor rákényszerül arra, hogy önmagát a magyartól különálló népként határozza meg. Köztudott, hogy az „önrendelkezési jog minden nép számára" adott. Csak azoknak a népcsoportoknak nem jár a független államalapítás joga, akik magukat kisebbségként, nemzetiségként határozzák meg. Márpedig a székely nép, bár nyelve és kultúrája közös a magyar népével, de más a származása, lelki alkata, és ezer évig saját hagyományai, szokásai alapján, külön társadalmi szervezetben élte életét, ezért a nemzetközi jog alapján őt is megilleti a független állam alapításának joga. Nos, azok, akik még a Székelyföld nevét is megtagadják tőlünk, hogyan várják el azt, hogy ne kérjük a minket is megillető jogokat?
Székelyföld neve az okmányokban
Székelyföldre utaló okleveles adataink még az első román államalakulatok létrehozása előtti időből származnak. Havaselve csak 1330-ban, Moldva 1359-ben alakult meg, de Székelyföld ispánjáról, tehát Székelyföld létéről, már 1235-ből fennmaradt oklevél. Azért, hogy ne lehessen elfogultsággal vádolni, olyan eredeti dokumentumokat fogok idézni, amelyekben először említik Székelyföld nevét. Az évszám mellett az eredeti megnevezés is olvasható azon a nyelven, amelyen lejegyezték: „1495: in terra Siculia, 1497: in terram Siculorum, 1587: Zekel földen, 1611: Zegelland". (Lásd Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, Bp., 1988, I. 542. old.) Ha ez sem meggyőző, akkor meg kell ismerni Erdély történetét. Erdélyben az 1437 és 1848 közötti (411 év) időszakban közjogilag létezett Székelyföld autonóm igazgatású régió, akárcsak a magyar vármegyék, a szászok által lakott Szászföld. A székely nép már a magyarsághoz való csatlakozás pillanatától külön szervezési keretekben élte életét.
Kérdés: hogyan állunk 2010-ben a demokráciával? Hogyan működik a helyi önkormányzat, ha még Székelyföld neve is alkotmányt sért? Talán az is lehet, hogy azok a személyek, akik a Székelyföld névhasználatot ― a hivatalos okmányokban ― jogtalannak nevezik, még arról sem hallottak, hogy az 1300-ig összeszámolt 511 (okmányokban szereplő) erdélyi helynévből 83 százalék magyar volt, a többi szláv, besenyő és német. A román eredetű nevek aránya ekkor mindössze 0,6 százalékot mutatott. Mindez arra utal, hogy a Balkánról (vándormozgalommal) a Dunától északra érkező románság első csoportjai csak a 13. század derekán jelentek meg Erdélyben. Ez akkor történt, amikor Székelyföld már létező közigazgatási egység volt.
Az elmondottak alapján határozottan állítható, hogy Székelyföld nem egy kitalált régió megnevezése. Székelyföld egy olyan földrajzi, néprajzi és történelmi szempontból létező valóság Erdélyben, mint Máramaros, Fogarasföld, Mócvidék stb. Kérdés: ez utóbbiak nevének használata kapcsán, a „jogvédők" miért nem emlegetnek alkotmánysértést?
E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz a román–magyar együttélésre nézve az imaginárius (az elképzelt) történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Ilyen körülmények közt minden magyarul érző székely ember elgondolkodhat, felteheti a kérdést: kilencven évvel a trianoni békediktátum után van-e szükség Székelyföld önkormányzatára?
Természetesen köszönettel tartozunk mindazoknak, akik érzéketlen intoleranciájukkal arra ösztönöznek, hogy ne mondjunk le kényelemből Székelyföld területi autonómiájának kivívásáról. Szégyenletes dolog, hogy Trianon után kilencven évvel az Európai Unió egyik tagországában megtörténhet az, hogy egy őshonos lakosság saját szülőhelyének nevét sem használhatja hivatalos okmányokban anélkül, hogy az ne váltana ki magyarellenes dührohamot.
Kádár Gyula. Háromszék (Serpsiszentgyörgy)2010. július 5.
Történelmi székely zászlókat mutattak be
Csíkszeredában szinte az egész Szabadság teret betöltő hatalmas érdeklődő tömeg előtt mutatták be július 4-én az Ezer székely leány napja első mozzanataként azt a 17 történelmi székely zászlót, amelyek alá a székely közösség sorakozott fel történelmének különböző időszakában.
A zászlók felvonultatásakor Mihály János történész ismertette néhány szóban minden egyes zászló történetét, majd miután a zászlóanyák felkötötték a zászlókra a szalagot, Boros Károly csíktaplocai főesperes áldotta meg azokat.
Hargita Megye Tanácsa a múlt elevenen tartása, és a jövőbeni irány megszabása érdekében létrehozta a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportot, amelyben neves szakemberek vállaltak szerepet, mint dr. Pál-Antal Sándor, Zepeczaner Jenő, Szekeres Attila István és Mihály János. A munkacsoport feladata a székely jelképek kutatása és eredetük tisztázása. Ennek a kutatómunkának az eredményeként sikerült kiválasztani Hargita megye zászlaját, ugyanakkor folyamatban van a címerek rekonstrukciója is.
A zászlók felszentelését rögtönzött táncjáték követte, majd az Ezer székely leány napját ünneplők szekéren és lóháton vonultak ki a két Somlyó közötti nyeregbe, az ezer székely leány hagyományos találkozóhelyére, a történelmi zászlók pedig elfoglalták méltó helyüket a csíksomlyói kegytemplomban. Népújság (Marosvásárhely)2010. augusztus 21.
Irredentagyanús székely határkő
Augusztus derekán Marosfőn ismét elsiratták a Székelyföldre telepedett románok „tragikus" sorsát. A sirámok egyikét Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője fogalmazta meg.
Idézem Simó Erzsébet írását: „a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?" Nos, érdekes volna folyóméterben felmérni Sepsiszentgyörgy román és magyar nevet viselő utcáinak hosszát, és hamar kiderülne e hazugság hossza-mértéke. Ami pedig a jelképeket illeti, nézzük meg az illyefalvi címerben levő egyik jelkép értelmezését.
Az illyefalvi címer ― a román Hivatalos Közlönyben 2010 májusában jóváhagyott ― magyarázatában olvasható az „ezüsthatárkő" megnevezés. Bár egyértelműen két történelmi tájegység: a Székelyföld és a Barcaság határát szimbolizáló megnevezésről van szó, mégis nacionalista indulatokat váltott ki. A székelyföldi román civil szervezetek számára e „határkő" irredentagyanússá vált, mivel Székelyföld határát jelképezi! Ez eléggé gyanús körülmény, nem csoda, ha a közénk telepedett első, másodgenerációs románság vezetőinek némely része azonnal megbolydult, rögtön a haza területi egységének megvédésére szólították fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, követelve a kormányhatározat azonnali visszavonását, mert az sérti a román alkotmány első cikkelyét, amely kimondja, hogy „Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam".
Úgy tűnik, hogy a román demokrácia nagy dicsőségére, az ún. kisebbségi jogok példás romániai biztosításának szemléltetésére ― a hivatalos okmányban ― ki fogják cserélni a hagyományos, a mintegy nyolcszáz éves Székelyföld és Barcaság megnevezést az alig 44 éves múlttal bíró Kovászna és Brassó megyére. Kit érdekel olyan apróság, hogy Székelyföld nem azonos a Kovásznára átkeresztelt Háromszék megyével, a Barcaság egy történelmi táj, régió, és nem egy közigazgatási egység neve.
Mivel már korábban ismertettem a Székelyföld megnevezés használatának történelmi gyökereit, ez alkalommal a címerben látható„határkő" szimbólum történelmi megalapozottságát, jogosságát mutatom be. A címerkészítésben járatlanok számára megemlítem, hogy minél régebbi gyökerekre támaszkodik egy címer, annál értékesebb. Ezt vette figyelembe Illyefalva címerének összeállítója, Szekeres Attila István heraldikus is. Ő arra törekedett, hogy az új címerbe átmentse a hajdani Illyefalva évszázados városi jogállását bizonyító címer-pecsét szimbólumainak némely részét. Idézem Szekeres erre vonatkozó sorait: „Illyefalva község címere az egykori Illyefalva mezőváros címerének egyszerűsített változata. A régi jelképből csupán a Székelyföld és Barcaság határát jelképező határkő és keresztbe tett két szablya került át a mai címerbe. A nap és a hold azt mutatja, hogy említett határ székely oldalán fekszik a község. A három csillag a közigazgatási egységet alkotó három falura utal."
Amikor a heraldikus a hagyományok tiszteletben tartására beemelte az új címerbe a régi határkőszimbólumot, nem sejtette, hogy a zavaros gondolkodású, elképzelt, kitalált történelmi múlt emlőin ringó honfiakban ez lelki traumát fog előidézni. Honnan sejthette volna, hogy a betegesen intoleráns gondolkodású egyénekben, egy helyi, egy községi címerben szereplő határkő szimbóluma ilyen riadalmat fog kelteni? Honnan gondolhatta volna, hogy a Székelyföld nevétől megremegő bús lovagok egy községi címer több száz éves múltú szimbólumában az ezeréves magyar országhatár rémképét látják? E demokraták többsége, friss telepes lévén, honnan tudhatná, hogy Illyefalva nemcsak határos volt a Barcasággal, hanem a régió határvonalán fekvő Olt-hídon, a Vámoshídon (Podul Olt) vámszedési joggal rendelkezett? E jogkört Illyefalva Aldobollyal együtt ― évszázadokon keresztül ― gyakorolta. Természetesen, az Olton átvezető híd jó karbantartása, vámosok fogadása, fizetése pénzbe került. Bizonyára a régiók közötti kereskedelmi útvonalon szedett vám fedezte a költségeket. Mivel a Székelyföld és a Barcaság Erdélyország területén helyezkedett el, ezért a címerben szereplő határkő sohasem volt országhatár-értelmű jelkép, hanem a szász jogállású Barcaság és a székely jogállású Székelyföld határának szimbóluma. Ha e sorok írójának nem hisznek, akkor bele kell lapozni a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár Illyefalva városára vonatkozó gyűjteményében szereplő számadáskönyvbe, amely tartalmazza a település 18. és 19. századi költségvetésének nyilvántartását. Mivel a vámosok fogadását áldomásivás követte, ennek költségeit feljegyezték az illyefalvi számadáskönyvbe. Néhány példa: 1789-ben a vámos fogadása 24 krajcárba került. 1796-ban „az Vámos Hídhoz vámost fogadván áldomásra 1 Rft. 14 krajcárt", 1798-ban, 1799-ben és 1801-ben évenként egy rajnai forintot fizettek. Az áldomásivás a mindennapi élet állandó kísérőjeként jogérvényesítő jellegű volt. Az adásvételeket, a szerződéseket, a pásztorok, a mészárosok, a vámosok fogadását, szerződtetését csak akkor tartották megkötöttnek, ha azt áldomásivás követte, amelynek megvolt a külön ceremóniája.
E sorok írója sajnálattal állapítja meg, hogy 2010-ben is súlyos érzelmi károkat okoz ― a román–magyar együttélésre nézve ― az imaginárius történelmi szemléletből fakadó türelmetlenség. Kérdem, mikor ihatunk áldomást arra, hogy kölcsönös tiszteletben élünk? Mikor valósul meg az együttélés, amely nem azonos az egymás mellett éléssel? Mikor lesz vége annak, hogy e hely szellemétől idegen szemléletű emberek határozzák meg egy székely magyar település népének azt, hogy használhatja-e szülőföldjének hagyományos nevét, berajzolhatja-e szülőfalujának címerébe az elődei által ― évszázadokon keresztül ― használt szimbólumokat?
Kádár Gyula, Háromszék. Erdély.ma2010. augusztus 23.
Kősziklára építsünk, mint országalapító királyunk (Szent István-szobrot avattak Sepsiszentkirályban)
Szent István-mellszobrot, a Szent Király Szövetség ajándékát, Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében.
Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a kicsi falu nagy ünnepe a református templomban. Adorjáni Levente helybeli unitárius lelkész igemagyarázatában párhuzamot vont a tízparancsolat és a szintén tíz pontból álló, István királynak Imre herceghez írt intelmei között, majd jelezte, érteni kell Szent István szobrának számon kérő szavát: őrizzük-e, megtartjuk-e szent hagyatékát? Kacsóh Sándor illyefalvi római katolikus plébános államalapító királyunk jellemvonásaira fektette a hangsúlyt, s arra intett, példáját kövessük. Bustya János házigazda református lelkipásztor igehirdetésében a Máté evangéliumából vett példázatot boncolgatta, miszerint a bölcs ember kősziklára építi a maga házát. Az alapra fektette a hangsúlyt, s ez az alap Isten, aki nélkül sem világot, sem országot nem lehet építeni. István király azért tudott a kulturált Európában országot építeni, mert a kereszténységre alapozott, s az ország elindult a dicsőséges történelem útján.
De ahogy nőtt az Istentől való elfordulás, egyre szaporodtak az országot ért katasztrófák. Az igehirdető feltette a kérdést: minek kell ez a szobor Európa legkeletibb, Szent Istvánról elnevezett településén?, s meg is adta a választ: azért, hogy ha ránézünk, jusson eszünkbe, életünk alapja Isten, rá alapozva építsük életünket.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, felvállalták Háromszék, Székelyföld újjáépítését úgy, hogy a közhangulat az itt élőkről szóljon. A pozitív jövőkép alapja a székely ember — tette hozzá. A templom előtt Csáky Károly nyugalmazott marosszentkirályi református lelkipásztor a Szent Király Szövetség nevében jelképesen átadta a faluközösségnek a Dienes Attila, marosvásárhelyi származású, Ajkán élő művész által készített szobrot, hogy az fogadja a templomba betérőt, köszöntse az úton elhaladót, s hirdesse, keresztény magyarok vagyunk ezer esztendeje, s azok leszünk újabb ezer év után is, majd Sándor Csabával, a helybeli Kőhíd Egyesület elnökével közösen leleplezték az alkotást, melyet Kacsóh Sándor megszentelt.
Az ünnepségen, mely koszorúzással, valamint nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével zárult, közreműködött az uzoni Szivárvány női kórus, helybeli székely ruhás lányok Szent Istvánról szóló műsort adtak elő. A szobornál Nemes Levente színművész elmondta Kölcsey Ferenc: Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, azaz a Himnuszt.
Faluzászló Szentkirálynak
A szoboravatást megelőző ökumenikus istentisztelet keretében Tamás Sándor megyeitanács-elnök átadta az önkormányzat ajándékát, a Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa által adományként tervezett címeres faluzászlót. A Szekeres Attila István által tervezett címer pajzsának kék mezejében a Szent Istvánt jelképező arany Árpád-kori korona, valamint a Sepsiszékhez való tartozást illusztráló arany csillag és a növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló az Árpád-ház színeivel, vörössel és fehérrel vágott téglalap. A zászló csúcsára szalagot kötött a Kőhíd Egyesület, a halászteleki Garabonciás Egyesület, a Vitézi Rend képviselője, valamint a Magyar Köztársaság küldöttje, Pálosi Ferenc konstancai tiszteletbeli konzul
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. január 15.
Székely szimbólumok nyomában
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Kádár Gyula2011. február 3.
Léteznie kell a székelyföldi autonómiának (Kádár Gyula történelmi publicisztikái)
A székely hazát Románia határán belül képzelem el, törvényes eszközökkel létre lehet hozni a két és fél megyéből álló Székelyföldet, ami nem jelent veszélyt a román nemezetiségűekre nézve — vélekedett kötetének tegnapi bemutatóján Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban tegnap délután mutatták be Kádár Gyula legújabb, Székelyföld határán című kötetét. Demeter Lajos helytörténész köszöntötte a szerzőt, ismertette tudományos munkásságát, majd Szekeres Attila István heraldikus, lapunk újságírója beszélt a könyvről, melyet az autonómiaharc bibliájaként emlegetett, kijelentvén, Kádár Gyula nem a Székelyföld történetéről ír, hanem elsősorban arra összpontosít, hogy a székely autonómia létezett és léteznie kell; ugyanakkor vallja, hogy a székely nép csak úgy őrizheti meg identitását, ha kiharcolja az autonómiát. ,,Írásait történelmi publicisztikának nevezném, mert a szerző megfogalmazza véleményét is, hogy kell nekünk a területi autonómia" — tette hozzá Szekeres.
Kádár Gyula elmondta, minden írását arra hegyezte ki, tenni, küzdeni kell, nem szabad feladni. Arra is emlékeztetett, Sepsiszentgyörgy tíz kilométeres körzetében él egy tizenötezres lélekszámú etnikum (nem nevezte meg, noha utalásából kiderült: romákról beszél — szerk. megj.), melynek tagjai egy évtized alatt megkétszereződnek, s ha bejönnek ide, a ,,betelepedettekkel" együtt átvehetik Sepsiszentgyörgy, a megyei tanács irányítását, ezt pedig el kellene kerülni. Ugyanakkor azt is leszögezte, Székelyföld megteremtése nem jelenti semmilyen más etnikum háttérbe szorítását, a székely területi önkormányzat Románián belüli lenne, s hogy ez az országot is erősítené, a létező európai autonómiák is bizonyítják. A székely haza fogalma benne van a lelkünkben, a Székelyföldet jelenti, ezt megtartani nekünk kötelességünk — vélekedett Kádár Gyula, akinek írásaiból Piroska Klára és Darvas László színművész olvasott fel.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. június 7.
Székelyföldi címerek Európa fõvárosában
Címerkiállítással nyílt meg tulajdonképpen Székelyföld brüsszeli képviseleti irodája. Miután az Európai Parlamentben képviselõink figyelemfelkeltõ fogadást adtak, másnap, június 1-jén a Magyar Régiók Háza dísztermében zajlott a hivatalos megnyitó.
Az üdvözlõbeszédek után a közönség, élén Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel átvonult az egyelõre még bútorozatlan irodahelyiségbe, melynek falait Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Háromszék munkatársa által tervezett székelyföldi közigazgatási címerek díszítették. Megnyitóbeszédében a heraldikus kiemelte: a Székelyföld területén levõ közigazgatási egységek mai címerei az erdélyi címertani hagyományokon alapulva egyszerûségükkel tûnnek ki a többi romániai címer közül. Míg amazok túlzsúfoltak, általában négy-öt mezõre osztottak, addig a mieink osztatlan, esetleg két mezõbõl álló pajzsba szerkesztettek, s kevés címerképet tartalmaznak. Egyszerûek, mint a székely ember - fûzte hozzá. Szekeres Attila kiemelt néhányat a jelképek közül, mint a régi címeren alapuló Kovászna megyei, sepsiszentgyörgyi, berecki, s a híressé vált illyefalvi, melynek leírásában elõször jelent meg a Székelyföld kifejezés Románia Hivatalos Közlönyében, továbbá a nemesi vagy fõnemesi címer felhasználásával készült zabolai, árkosi, sepsibodoki, torjai, uzoni, gidófalvi vagy a névcímerként szolgáló mezõmadarasi (Maros megye), farkaslaki (Hargita megye) címer, illetve a XIII. századi értékes mûemlék templomra utaló címerképekkel díszített gelencei jelkép.
Bartók Emese
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 1.
Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)2012. április 16.
Székely jelképek címerekben
A kézdivásárhelyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében a tizenöt előadásból álló Pro Historia rendezvénysorozaton pénteken este a Vigadó földszinti kiállítótermében Székely jelképek a háromszéki címerekben címmel Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék munkatársa tartott vetített képes előadást.
Végigvezette a székely címer öt és fél évszázados történetét, bemutatta a korai címeres emlékeket, ismertette a régi és új székely címert s mindkettő elemeinek előfordulását későbbi és mai közigazgatási címerekben. Ezt követően a székely szimbólumokról – aranynap és növekvő ezüst holdsarló, hatágú aranycsillag és kardot tartó páncélos kar – beszélt, melyek az általa tervezett mai háromszéki közigazgatási címerekben is láthatóak. Az előadás végén a heraldikus válaszolt a hallgatóság kérdéseire, melyek többségükben a székelyek által nyert nemeslevelekre, a székelyföldi nemesi címerekre, az azokban található jelképekre vonatkoztak.(Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. július 17.
Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. október 19.
Történelmi tárlat a Székely Nemzeti Múzeumban
Címerek, pecsétek, zászlók mesélnek a magyar és a székely múltról a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt kiállításon, tömény, tartalmas betekintést nyújtanak az elmúlt öt évszázadba. A bemutatott anyag több erdélyi tudományos intézmény együttműködésének köszönhetően állt össze, s nagy szerepe volt Zepeczaner Jenő történésznek, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum nyugalmazott igazgatójának, a kiállítás kurátorának – derült ki Sztáncsuj Sándor József régész köszöntőjéből. A házigazda a tárlat „sztárvendégének” nevezte a Kolozsvárról ideiglenesen hazahozott pecsétnyomót: a székely nemzet pecsétjét.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök köszöntő szavai után részletesen beszélt a székely nemzet pecsétjéről Szekeres Attila István heraldikus, a Háromszék munkatársa, és ő ismertette a tárlat anyagát is. Felidézte, 1659-ben, Barcsay Ákos fejedelemsége alatt döntött a szászsebesi Országgyűlés négy pecsétnyomó megalkotásáról, és törvénybe foglalták, hogyan is nézzen ki az erdélyi vármegyék, a székelyek és a szász nemzet, illetve az Erdélyhez csatolt magyarországi részek (Partium) pecsétje. Ekkor iktatták törvénybe: a székelyek jelképe a nap és a félhold. A bélyegzőket elkészítették, de a zavaros időszakban a szászoké és a székelyeké elveszett, 1661-ben született az az ezüst pecsétnyomó, amely most két hónapig Sepsiszentgyörgyön is megtekinthető, s amelyet az udvarhelyszéki főkapitány őrzött. Az osztrák uralom idején, a székely autonómia és a székely és szász székek 1876-os felszámolása után már nem használhatták ezt a pecsétet, s Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja a székek beleegyezésével megőrzés végett elhelyezte az Erdélyi Múzeum Egyesületnél, innen államosították, s jutott az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum tulajdonába, amely most kölcsönadta a székelyföldi vándorkiállításra – ismertette történelmi visszatekintőjében Szekeres Attila István. Kiemelte, az alig 32 grammos, 35 milliméter átmérőjű ezüstereklyén az látható, amit az 1659-es Országgyűlésen meghatároztak: a nap és a holdsarló.
A kiállításon a főszereplő mellett még számos fontos és érdekes dokumentum, tárgy látható: például XVI. századi címerek, de megtekinthető az első magyar heraldikai könyv, Pápai Páriz Ferenc Ars heraldica című, 1695-ben kiadott munkája is. Megjelennek a háromszéki, sepsiszentgyörgyi címerek, több község jelképe, és láthatóak nemesi jelképek, halotti címerek, céhzászlók, ipartestületek pecsétjei, behívótáblák. Kísérőszöveg nyújt eligazítást az érdeklődőknek, akik a címertanba kapnak betekintést. Az Üzenet a múltból – Székelyföldi pecsétek és címerek című vándorkiállítás Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós után érkezett Sepsiszentgyörgyre, és december végéig látható a Székely Nemzeti Múzeumban.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. január 10.
Pál-Antal Sándor akadémikus és Simon Zsolt történész szerkesztésében a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent A Maros megyei magyarság történetéből című, az adott vidéken élő magyarság múltjának sokoldalú feltárását és közkinccsé tételét szolgáló munka harmadik kötete.
A tizenhat szerző közül három sepsiszentgyörgyi: Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosa A Magyar Autonóm Tartomány Múzeumainak Kollektív Tanácsa (1956–1957), Csáki Árpád történész Kendi János, Apafi Mihály fejedelem ítélőmestere (1661–1677) és Szekeres Attila István heraldikus Címeres emlékek Radnóton című tanulmánnyal szerepel a kiadványban.(Madarasi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),